Év végi zárszó: Pénzügyi labirintus

Beküldte :

Lassan vége a 2011-es évnek. Azt hiszem elég sok minden történt az elmúlt 12 hónapban. Az év utolsó hónapjai voltak talán a legpörgősebbek. Az Euróval kapcsolatos “mizériát” talán nem is kell külön kiemelnem, hiszen a hétköznapi hírek stabil része. Még a múlt hét után sem tudhatjuk, hogy biztonságos pénznek számít-e a közös európai valuta, vagy sem. Éppen ezért ez a hír teljesen meghatározhatja a jövő évünket is.

Talán nem mondok új dolgot azzal, hogy megszorítások következhetnek. Át kell gondolnunk az év végén az ünnepek csöndessége mellett, hogy személy szerint nekünk milyen lehetőségeink adódnak majd 2012-ben, mire kell felkészülnünk, és hogyan tudjuk kicsit optimalizáltabbá tenni pénzügyeinket magánemberként, és vállalkozóként egyaránt.

Sőt! Fontos átgondolnunk azt, hogy mi az amit még meg kell tennünk az év végéig. Nézzük meg először magánemberként milyen teendőink és lehetőségeink vannak.

De mindenek előtt egy számadat. Mit gondolsz, ha elmondhatod magadról azt, hogy van mit enned, van pénz a pénztárcádban akár egy forint is, és emellett van hol aludnod a Föld lakosságának hány százalékához tartozol? Talán meglepő ez az adat, de ha a felsorolt jellemzők az életedet jellemzik a Föld lakosságának 8%-ba tartozol. Szeretném ha egy kicsit is, de motiválna ez az adat, és tudatosulna benned, hogy a helyzetedben a pénzügyi gondolkodás szinte kötelező.

Számodra erre az évre való tekintettel a teendő a pénzügyi év átláthatóvá tétele. A pénzügyi terveidet sikerült megvalósítani? Volt-e valami olyan változás ebben az évben, mely valami komolyabb teendőt húzott maga után? Ezek alapján kell előrelátóan hozzáállnod a 2012-es évhez. Milyen megtakarításokra, milyen pénzügyi bevételre van szükséged. Nézzünk pár példát:

  • Amennyiben nem rendelkezel nagyobb tőkével akkor egy havi rendszerű megtakarítási megoldás kell hogy szépen lassan összekovácsolja számodra a szükséges nagyobb tőkét. Ez akár egy klasszikus biztosítási megoldás is lehet, olyan kiegészítőkkel, mely akár jövedelemkiesés mellett is tud juttatást biztosítani.
  • Amennyiben megfelelő tőke áll rendelkezésedre portfóliómegosztásban gondolkodva kell elhelyezned azokat legalább 2-3 befektetési formában. Maradjunk most is a biztosításnál, vagy színarany befektetésnél, tőzsdei befektetésnél, és természetesen a weboldal témájához kapcsolódva a FOREX piaci kezelt számla rendszereknél.
  • A következő dolog amire még figyelned kell az akár az egyszerű számlapénz, vagy devizatartalék kezelése. A jövőben úgy tűnik, hogy az euróhoz képest a forint veszteni fog értékéből. Emellett az euró sem tűnik még biztos pontnak, nem tudjuk, hogy akár a megszűnésével nem kell-e számolnunk. Nem javaslok olyan kockázati befektetést, mely EUR alapon működik.
A 2012-es évben mindenképpen fontos belátnunk, hogy a lehetőségeink korlátozottak lesznek. Személyes adóoptimalizálási, biztosítási és vagyonmenedzseri rendszerünket érdemes kidolgozni még most az utolsó hónapban. Sokszor 4-5 éves szerződésekkel rendelkeznek a legtöbben. Egy gyorsan változó világban, ahol a TV-t a telefont is egyre gyakrabban cseréljük, be kell látnunk, hogy a pénzügyi színtér is korszerűsödik, módosul. Itt is ugyan úgy kiváltásra van szükségünk, és pár évente felülvizsgálatra. Mikor volt a te helyzetedben szakértői helyzetfelmérés?
A devizapiac számára az utóbbi pár hónap nagyon erős hullámvasutat hozott az árfolyamokban. A kezelt FOREX számla rendszerek, és maga a deviza kereskedés is így emiatt előtérbe került, aminek természetesen kifejezetten örülök, viszont egyre nagyobb körültekintésre lesz szükség a piacon, hiszen ahol nagy a mozgás, sok a spekuláns, sok lesz a kétes alak. Vigyázzunk a választással, hiszen a rejtett apró betűs részek tartalmazzák általában a legfontosabb dolgokat. Sőt emellett olyan jellemzők is lehetnek amit ott sem találunk. Számunkra fontos az átláthatóság minden téren! Kezelt számla rendszerünk üzletpolitikájában éppen ezt tartja az egyik legfontosabbnak. (Automata FOREX kezelt számla)
Térjünk át arra, hogy miben különbözik a vállalkozói szféra a magántól, mi az amivel egy vállalkozásnak meg kell birkóznia a 2012-es évben, vagy akár még idén. Kezdjük az utóbbival.
A vállalkozók és cégek előtt itt az elszámolás időszaka, és az adózás. Mi az amit be kell vallanunk, és van-e megfelelő lehetőség az adócsökkentésre. Most megint a biztosításokat kell előtérbe helyeznem egy devizatőzsdei holnapon, de a magyarázat egyszerű. A biztosítási összeg 100%-ban elköltségelhető. Talán nem kell ennek a részleteit elmagyaráznom, de mégis megteszem:
  • Biztosítás köthető a munkatársakra, mely cafeteria rendszerben adható, így mesterséges fizetésemelés generálható a munkatársak számára költség nélkül, és még a kármegelőzési rendszer előnyei is megjelennek a cég életében.
  • A cégvezetők, vállalkozók természetesen maguk számára köthetnek olyan biztosítást, mely nem csak káresemény esetén tud fedezetet biztosítani, de szintén költséget és megtakarítást generál. A pénzösszeghez a futamidő végén természetesen hozzá lehet férni.
  • Egy alap biztosítás elindítása mellett egy eseti befizetéssel egy nagyobb összeg is elhelyezhető likvid módon. Tehát amennyiben év végéig egy ilyen szerződés megszületik, és akár több 100millió forint is elhelyezésre kerül az eseti számlán az összeg után nem kell adózni. A befizetés ezután a jövő évben bármikor kivehető, és természetesen bevételként megjelenik, de így csúsztatható az adófizetési kötelezettség.
A megfelelő biztosítások kiválasztása egy személyes konzultáció mellett történhet. Természetesen a 2012-es év természetesen a vállalkozói szférában is tervezést igényel, és érdemes szakember segítségét igénybe venni. Ugyan úgy, ahogy egy sebészeti műtétet sem otthon a konyhában végzünk el, így a pénzügyek kezeléséhez is szinte természetes kellene hogy legyen a szakértői támogatás igénybevétele. Adóoptimalizálási, és hosszú-távú tervezés mellé elengedhetetlen magán és vállalkozói oldalról egyaránt.
Bízom benne, hogy minél több olvasónak eredményes és tervezett lesz a következő éve. Számunkra a 2012-es év is a konzervatív átlátható devizatőzsdei befektetésről fog szólni. Választható kockázati szinteket, és bízom benne, hogy továbbra is jó eredményeket fog hozni a 2012-es év.
Békés Ünnepet, és eredményes Új Évet Kívánok minden olvasónak!

 

 

  • Beküldve
    Wednesday, December 14th, 2011
  • Hozzászólások

Facebook hozzászólások:

Szólj hozzá!


Forex befektetés – FOREX blog – forex alapok és rendszeres forex hírek, forex tippek - Copyrighted © 2010 | Forex befektetés
 
More in Befektetés, Pénzügyi gondolatok, Uncategorized (1 of 12 articles)