Év végi zárszó: Pénzügyi labirintus

Beküldte :

Lassan vége a 2011-es évnek. Azt hiszem elég sok minden történt az elmúlt 12 hónapban. Az év utolsó hónapjai voltak talán a legpörgősebbek. Az Euróval kapcsolatos “mizériát” talán nem is kell külön kiemelnem, hiszen a hétköznapi hírek stabil része. Még a múlt hét után sem tudhatjuk, hogy biztonságos pénznek számít-e a közös európai valuta, vagy sem. Éppen ezért ez a hír teljesen meghatározhatja a jövő évünket is.

Talán nem mondok új dolgot azzal, hogy megszorítások következhetnek. Át kell gondolnunk az év végén az ünnepek csöndessége mellett, hogy személy szerint nekünk milyen lehetőségeink adódnak majd 2012-ben, mire kell felkészülnünk, és hogyan tudjuk kicsit optimalizáltabbá tenni pénzügyeinket magánemberként, és vállalkozóként egyaránt.

Sőt! Fontos átgondolnunk azt, hogy mi az amit még meg kell tennünk az év végéig. Nézzük meg először magánemberként milyen teendőink és lehetőségeink vannak.

De mindenek előtt egy számadat. Mit gondolsz, ha elmondhatod magadról azt, hogy van mit enned, van pénz a pénztárcádban akár egy forint is, és emellett van hol aludnod a Föld lakosságának hány százalékához tartozol? Talán meglepő ez az adat, de ha a felsorolt jellemzők az életedet jellemzik a Föld lakosságának 8%-ba tartozol. Szeretném ha egy kicsit is, de motiválna ez az adat, és tudatosulna benned, hogy a helyzetedben a pénzügyi gondolkodás szinte kötelező.

Számodra erre az évre való tekintettel a teendő a pénzügyi év átláthatóvá tétele. A pénzügyi terveidet sikerült megvalósítani? Volt-e valami olyan változás ebben az évben, mely valami komolyabb teendőt húzott maga után? Ezek alapján kell előrelátóan hozzáállnod a 2012-es évhez. Milyen megtakarításokra, milyen pénzügyi bevételre van szükséged. Nézzünk pár példát:

  • Amennyiben nem rendelkezel nagyobb tőkével akkor egy havi rendszerű megtakarítási megoldás kell hogy szépen lassan összekovácsolja számodra a szükséges nagyobb tőkét. Ez akár egy klasszikus biztosítási megoldás is lehet, olyan kiegészítőkkel, mely akár jövedelemkiesés mellett is tud juttatást biztosítani.
  • Amennyiben megfelelő tőke áll rendelkezésedre portfóliómegosztásban gondolkodva kell elhelyezned azokat legalább 2-3 befektetési formában. Maradjunk most is a biztosításnál, vagy színarany befektetésnél, tőzsdei befektetésnél, és természetesen a weboldal témájához kapcsolódva a FOREX piaci kezelt számla rendszereknél.
  • A következő dolog amire még figyelned kell az akár az egyszerű számlapénz, vagy devizatartalék kezelése. A jövőben úgy tűnik, hogy az euróhoz képest a forint veszteni fog értékéből. Emellett az euró sem tűnik még biztos pontnak, nem tudjuk, hogy akár a megszűnésével nem kell-e számolnunk. Nem javaslok olyan kockázati befektetést, mely EUR alapon működik.
A 2012-es évben mindenképpen fontos belátnunk, hogy a lehetőségeink korlátozottak lesznek. Személyes adóoptimalizálási, biztosítási és vagyonmenedzseri rendszerünket érdemes kidolgozni még most az utolsó hónapban. Sokszor 4-5 éves szerződésekkel rendelkeznek a legtöbben. Egy gyorsan változó világban, ahol a TV-t a telefont is egyre gyakrabban cseréljük, be kell látnunk, hogy a pénzügyi színtér is korszerűsödik, módosul. Itt is ugyan úgy kiváltásra van szükségünk, és pár évente felülvizsgálatra. Mikor volt a te helyzetedben szakértői helyzetfelmérés?
A devizapiac számára az utóbbi pár hónap nagyon erős hullámvasutat hozott az árfolyamokban. A kezelt FOREX számla rendszerek, és maga a deviza kereskedés is így emiatt előtérbe került, aminek természetesen kifejezetten örülök, viszont egyre nagyobb körültekintésre lesz szükség a piacon, hiszen ahol nagy a mozgás, sok a spekuláns, sok lesz a kétes alak. Vigyázzunk a választással, hiszen a rejtett apró betűs részek tartalmazzák általában a legfontosabb dolgokat. Sőt emellett olyan jellemzők is lehetnek amit ott sem találunk. Számunkra fontos az átláthatóság minden téren! Kezelt számla rendszerünk üzletpolitikájában éppen ezt tartja az egyik legfontosabbnak. (Automata FOREX kezelt számla)
Térjünk át arra, hogy miben különbözik a vállalkozói szféra a magántól, mi az amivel egy vállalkozásnak meg kell birkóznia a 2012-es évben, vagy akár még idén. Kezdjük az utóbbival.
A vállalkozók és cégek előtt itt az elszámolás időszaka, és az adózás. Mi az amit be kell vallanunk, és van-e megfelelő lehetőség az adócsökkentésre. Most megint a biztosításokat kell előtérbe helyeznem egy devizatőzsdei holnapon, de a magyarázat egyszerű. A biztosítási összeg 100%-ban elköltségelhető. Talán nem kell ennek a részleteit elmagyaráznom, de mégis megteszem:
  • Biztosítás köthető a munkatársakra, mely cafeteria rendszerben adható, így mesterséges fizetésemelés generálható a munkatársak számára költség nélkül, és még a kármegelőzési rendszer előnyei is megjelennek a cég életében.
  • A cégvezetők, vállalkozók természetesen maguk számára köthetnek olyan biztosítást, mely nem csak káresemény esetén tud fedezetet biztosítani, de szintén költséget és megtakarítást generál. A pénzösszeghez a futamidő végén természetesen hozzá lehet férni.
  • Egy alap biztosítás elindítása mellett egy eseti befizetéssel egy nagyobb összeg is elhelyezhető likvid módon. Tehát amennyiben év végéig egy ilyen szerződés megszületik, és akár több 100millió forint is elhelyezésre kerül az eseti számlán az összeg után nem kell adózni. A befizetés ezután a jövő évben bármikor kivehető, és természetesen bevételként megjelenik, de így csúsztatható az adófizetési kötelezettség.
A megfelelő biztosítások kiválasztása egy személyes konzultáció mellett történhet. Természetesen a 2012-es év természetesen a vállalkozói szférában is tervezést igényel, és érdemes szakember segítségét igénybe venni. Ugyan úgy, ahogy egy sebészeti műtétet sem otthon a konyhában végzünk el, így a pénzügyek kezeléséhez is szinte természetes kellene hogy legyen a szakértői támogatás igénybevétele. Adóoptimalizálási, és hosszú-távú tervezés mellé elengedhetetlen magán és vállalkozói oldalról egyaránt.
Bízom benne, hogy minél több olvasónak eredményes és tervezett lesz a következő éve. Számunkra a 2012-es év is a konzervatív átlátható devizatőzsdei befektetésről fog szólni. Választható kockázati szinteket, és bízom benne, hogy továbbra is jó eredményeket fog hozni a 2012-es év.
Békés Ünnepet, és eredményes Új Évet Kívánok minden olvasónak!

 

 

A mélybe rántott valuták világa? Hozamgenerálás és vagyonbiztonság.

Beküldte :

Az elmúlt időszak tulajdonképpen a különböző valuták labilitásáról és árfolyamáról szólt. Sőt, számunkra még hosszabb ideje fontos a svájci frank értéke a hitelek miatt. Mégis mi az amiben biztosak lehetünk, miben és hogyan tartsuk a megtakarításainkat ahhoz, hogy biztosabbnak érezzük a helyzetünket.

Az első, és legfontosabb dolog a portfóliómegosztás. Nem elegendő, ha egyetlen pilléren állnak befektetéseink. A megosztás segítsgével egyszerűen elérhetjük azt, hogy ha valamelyik döntésünk rossz irányba halad, a továbbiak még fenntartják az eredményeket. Nézzünk egy életszerű példát:

  • Egy biztosítási szerződéssel rendelkezünk, melyet 3 éve kötöttünk. Hirtelen szükségünk van a pénzre, de a kivételnél drasztikus sarcot kell megfizetnünk, az általában két évig nagy mértékben fizetendő fedezeti rész miatt, mely a biztosító költségeit fedezi, és nem a befektetési portfóliónkban jelenik meg. Pénzt veszítünk.
  • Kockázati tőkebefektetést választunk, majd a remélt eredmények helyett a pénz a túl nagy kockázat miatt elveszik. Ha ezt az egy pillért választottuk, akkor a teljes tőkénknek integethetünk csupán.

A helyes megoldást az jelenti, ha nem vállalunk kötelezettséget egy oldal felé sem. Legyen szó biztosításról, FOREX befektetésről, arany befektetésről a megosztás szinte kötelező.

Ahogy a jelen pénzügyi helyzet mutatja bármikor megroppanhat akár egy egész ország gazdasága, vagy egyetlen ország egy közösség bukását is előidézheti. Görögország helyzetére figyelve az euróval kapcsolatban is óvatosságra vagyunk kötelezve. Eurós megtakarítások, vagy egy euróban nyitott devizapiaci számla is elporladhat egyetlen döntés alapján.

Az euróhoz köthető befektetésekkel kapcsolatban éppen ezért óvatosságra intenék mindenkit. Gondoljuk csak át:

Van három családunk. Az első egy nagyon konzervatív pár, akik minden hónapban költségvetést készít, pontosan megtervezi mit és mikor vásárol. A második család arisztokrata származású. Mindenből a legjobbat választják, és nem szégyenlik a pénzt elkölteni különböző luxusrendezvényekre és fogadásokra. A harmadik családban az apa a fizetését készhez kapja, de a hazafelé vezető úton beleszórja a nyerőgépekbe, és italra, cigarettára költi.

Képzeljük el, hogy a három családnak egyetlen költségvetést kellene vezetnünk. Lehetetlen. Nem tudjuk összehozni a teljesen különböző igényeket, és adottságokat. Az európai közös valuta pont ezt próbálja megtenni, mely szintén lehetetlen, és emiatt tulajdonképpen borítékolható lehet a bukás. A kérdés emellett az, hogy mi okozná a nagyobb problémát a világgazdaság számára: Az euró megtartásának és megvédésének költsége, vagy a megszüntetése.

A portfólió megosztással csökkenteni tudjuk a kockázatot. A kérdés persze az, hogy milyen módon.

Legalább két pillért állítsunk fel! Jelenleg a pénzügyi termékek elég komoly változáson mennek keresztül, hiszen az igények is változnak. A biztonság mint fő szempont megjelenik szinte minden termékben, hiszen a befektetők félnek. Még a kockázatvállalás mellett is szeretnék kontrollálni azt. Ehhez tökéletes megoldás egy olyan FOREX kezelt számla, ahol mesterséges tőkegarancia adható a befektetés mellé a drawdown érték maximalizálásával. A lehetséges veszteség így nem futhat el a végtelenbe, és nem veszíthetjük el a teljes tőkénket.

A portfólió másik pilléreként választhatunk nyitott kibocsájtású kötvényt, ezüst, vagy arany befektetést. Az értékállóság, és az országtól független értéktartás miatt kifejezetten előtérbe került ez a befektetési megoldás. Az infláció mértékével nagyobb értéknövekedés miatt egy konzervatív oldalt tud képezni a befektetési portfólióban amellett, hogy hozzáférhető és variálható. Az arany árfolyam az elmúlt 10 évben töretlenül emelkedik. A kisebb megingások ellenére hosszú távon még jó pár évig biztosítható az, hogy kiemelkedő befektetés lehessen az arany ( Arany befektetések, arany árfolyam ).

Jelen pénzügyi helyzetben úgy gondolom, hogy két pillér az, amivel minimum számolni kell. A FOREX piaci befektetés így a kockázatos, de kiemelkedő hozamot generáló pillért biztosítja. Az arany konzervatív, értéktartó megoldást ad amellett, hogy nemzetközi szintű biztonság áll mögötte, hiszen az arany talán a legfőbb értékmérő.

Egy portfólióban akár 50-50% megosztásban jelen lehet a két pénzügyi befektetési láb, mely biztosítja párhuzamosan a hozamokat, a biztonságot, és a stabilitást egyaránt.

 

FOREX kezelt számla: Kockázatos választás?

Beküldte :

Elkezdtem egy sorozatot, mely a befektetési kockázatvállalásról és az ahhoz kapcsolódó termékszerkezetről szól. Most a FOREX kezelt számlákról szedek össze pár olyan információt, amely érthetőbbé teszi ezen befektetési formák rendszerét.

Tulajdonképpen maga az elnevezés beszédes. Egy olyan devizatőzsdei kereskedésről beszélünk, ahol a tőkénket – bízzunk benne – profi kereskedők kezelik, és hozamokat generálnak. Automatikus FOREX kereskedésről van szó tehát, amelynél nem kell értenünk a tőzsde világát. Nem kell pozíciók nyitásával, érzelmi döntésekkel egyáltalán elemzési technikákkal bajlódnunk. Egyszerűen hátradőlünk, és várjuk az eredményeket.

A történet persze nem ilyen egyszerű, de maga a működési rendszer igen. Milyen lépéseken kell keresztül mennünk?

  • A számlakezelő bróker és brókercég kiválasztása
  • A tőke elutalása a brókerszámlára
  • Megbízási szerződés kitöltése, mellyel jogot adunk a kezelőnek a pénz forgatására
  • A kereskedés el is kezdődik
  • Az eredményeket valós időben figyelhetjük, pénzünkhöz hozzáférhetünk.

Mint minden esetben itt is a részletek mutatják meg, hogy mely brókernek szavazhatunk bizalmat, és milyen szempontokat kell figyelembe vennünk a megfelelő választáshoz. Mi az amit figyelemmel kell követnünk: Eredmények, kereskedői múlt és háttér, kockázatkezelés, a befektetések összetétele, ellenőrizhetőség és likviditás. Nézzük meg, hogy egyenként mire kell figyelnünk, hiszen a tőkénk elhelyezése nem gyerekjáték.

  • Eredmények: FOREX befektetésnél sokan hajlamosak arra, hogy elszálljanak az eredmények kommunikálásánál. Emiatt az ügyfél elvárások is kissé szélsőségesek lettek. Sok a csalódott ügyfél, akinek fűt-fát ígértek, akár több 100%-kos eredményeket rövid határidőn belül. Éppen emiatt a konzervatívabb eredmények mellett hajlamosak elsiklani az emberek, de egyre figyelni kell. Minél több az ígért eredmény, annál több lehet a kockázat. Személy szerint úgy gondolom, hogy egy havi 5-7% nettó hozam az elvárható. Vigyázzunk, hogy a túl nagy tőkeáttétek, és a túl rövid időn belül túl szépnek tűnő eredmények ne részegítsenek meg bennünket. (Saját kezelt számla rendszerünkben esetében éves 25-35% eredményt kommunikálunk, de jelenleg 88.19%-on állunk)
  • Kereskedői múlt és háttér: A szakértelem az egyik legfontosabb a kereskedőkkel kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy tudjuk: a pénzünket nem valami csalással szeretnék begyűjteni, majd kis idő után lelépni vele. Talán magától értetődő ez a dolog, de sajnos sokan esnek bele mégis ebbe a hibába. A kereskedés a befektetési idő alatt ellenőrizhető kell hogy legyen egyéni befektetés esetén. Sokat azzal nem érünk, ha számlakimutatásokat nézünk meg, mert bárki tud szép múltbeli eredményekkel villogni. Ellenőrizzük le azt, hogy kik a brókerek. Milyen vizsgával rendelkeznek, és ki adja a brókeri hátteret. (Számunkra a hátteret az FXCM brókercég biztosítja, kereskedőink központja pedig London. Kereskedőink egybesűrítve több mint 25 éves kereskedői tapasztalattal rendelkeznek).
  • Kockázatkezelés: Egyre több befektetésekkel foglalkozó cég biztosít olyan devizatőzsdei befektetést, mely csökkentett kockázat mellett működik. Tudnunk kell, hogy tőzsdei befektetésről lévén szó nem beszélhetünk tőkegaranciáról. A mégis megjelenő kockázatcsökkentés az aktuális tőkére vetítve jelenik meg. Például ha a tőkekockázat 40%, akkor az annyit jelent, ha az aktuális tőkénk 40%-a eltűnne, akkor a kereskedés lezárásra kerül, és nem mehet további mínuszba egyenlegünk. Ahhoz, hogy ne legyenek drasztikus visszaesések egy-egy rossz pozíción természetesen a pénzügyi menedzsment segít. Fontos viszont, hogy minden hozam tőkésítésre kerül, tehát mindig az aktuális tőkére vetítve kell figyelnünk a kockázat mértékét. Ez abban az esetben más, ha nem kockázati szint, hanem maximalizált DrawDown érték kerül meghatározásra. (Rendszerünk 25% DrawDown érték mellett fut, tehát ekkora lehet a maximális veszteség.)
  • Befektetés összetétele: Amellett, hogy FOREX kezelt számláról beszélünk fontos tudni, hogy a legtöbb kereskedő nem csak devizában gondolkodik. A kereskedési platform megadja a lehetőséget arra, hogy nyersanyagokkal, CFD-kel is nyithassunk pozíciókat, így előállítva egy mesterséges portfóliómegosztást egy befektetésen belül is, hiszen ez is csökkenti a kockázatot. A befektetés összetétele viszont nem kizárólag emiatt fontos. A nagy kérdés, hogy emberek kereskednek, vagy robotok. Hatalmas divatja van a teljesen automata kereskedő robotoknak, és iszonyatos eredményeket kommunikálnak velük kapcsolatban. Most kapcsolom be viszont a vészjelzést, és szeretném kiemelten felhívni a figyelmet, hogy amellett, hogy egy robot nagyon jó tud lenni drasztikus veszteségeket tud okozni pillanatok alatt. Egy ilyen kereskedési formát nem szabad magára hagyni. Éppen ezért jó egy köztes megoldás, melyben a robot kereskedés felügyelet mellett zajlik, és mellette nagy számban megtalálhatóak a manuális kötések is. (Kezelt számlánk devizapár és CFD befektetésből áll. Robotok biztosítják a kereskedés 40%-át ellenőrzött módon, 60% pedig manuális pozíció)
  • Ellenőrizhetőség, és likviditás: Talán természetesnek mondhatjuk, hogy tőzsdei kereskedés esetén valós idejű eredménykimutatást kell kapnunk, és a likviditás is maximális, tehát akár naponta hívhatunk haza pénzt brókerszámlánkról, vagy növelhetjük a tőkét. Ami miatt mégis kiemelném ezt a lehetőséget nagyon egyszerű: A FOREX piac változó teljesítményt nyújt, és nem egyöntetű felfelé ívelő eredményeket biztosít. Vannak olyan napok, vagy hetek akár hónapok amikor negatív eredményt generálhat egy befektetési rendszer. Nem érdemes azzal stresszben tartani magunkat, hogy óránként ránézünk a számlánk alakulására. Tervezhetően, 5-6 hónap minimum futamidővel számoljunk, és hagyjunk megfelelő kifutást egy befektetésnek. A legtöbb kezelt számla rendszerben hozamrészesedésért dolgoznak a kereskedők. Egyszerűen fogalmazva nem kapnak fizetést, ha nem generálnak pozitív eredményeket. Éppen ezért ha negatív eredmények is születnek minden erejükkel azon lesznek, hogy azt visszafordítsák, és kialakuljon a nyertes-nyertes állapot.

A devizatőzsdei befektetések körében egy kezelt számla rendszer kihasználása mindenképpen javasolt, hiszen erőfeszítés nélkül érkezhetnek hozzánk az eredmények. A megfelelő pénzügyi menedzsment és kockázatkezelés mellett, kockázatos, de mégis kontrollált befektetési formának tekinthető. Sőt! A nyertes-nyertes kapcsolatkialakítás miatt hosszabb távon biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen bróker sem fog saját maga ellen, és ezzel egy időben így az ügyfél ellen dolgozni.

Saját rendszerünkben is az alapvető elvárás, hogy hosszú távon alakítsunk ki kiemelten jó kapcsolatot ügyfeleinkkel, és az alapot ne csak az eredmények, hanem a megbízhatóság adja. Kezelt FOREX befektetési rendszerünk így nem a kiemelkedő hozamokat tartja fontosnak, hanem a tőke megfelelő kezelését. FOREX kezelt számla megoldások >>>


Forex befektetés – FOREX blog – forex alapok és rendszeres forex hírek, forex tippek - Copyrighted © 2010 | Forex befektetés